Amikor először voltam egy éve az Oktoberfisten, akkor is egy hazai banda megtekintése volt a cél, és akkor hadd említsem meg őket névszerint, a Unisonról van szó, és most sem volt ez másként, ugyanis sem engem, sem az útitársaimat nem érdekelte tálzottan az “argentin Clash”. Gyors hardcorepunkot akartunk, arcleszaggató,adrenalinpumpáló tempókat, húrtépést, dobcséplést.
Mivel nagyjából annyira ismerem Újvidéket, mint amennyire egy vak kisgyerek a Mars felszínét, ezért ravaszsághoz folyamodtunk. Egy jóbarátom, lerajzolta, és leírta nekünk az útvonalat amin sikeresen, gond nélkül el tudunk jutni a klubba. Az út kellemesen telt, röpke másfél óra múlva már Újvidéken voltunk, mondjuk a szabályok teljes betartásával. Pánk, nem pánk, nem hiányzott, hogy a rendőri igazoltatás változtasson az amúgy egészen kellemes alaphangulaton.
Lényeg, eljutottunk Újvidékre, ahol viszont az egyik fordulópontnak számító buszállomásnál megálltunk, miután tanácstalanul bolyongtunk egy kicsit,majd egy kis segítség után tovább folytattuk az utunkat. Azért kurvajó lenne elveszni két napig egy városban, talán az lenne az igazi városnézés, amikor nem vagy időhöz kötve, hanem megnézed azt amit meg akarsz, ahelyett hogy mindenféle útmutatókat követnél. A megkérdezett emberek kedvesek voltak és igyekeztek segítőkészek lenni, kivéve azt a lányt aki valószínű kevés bizalmat táplált irántuk, és a “Sorry, do you speak english?” kérdésünkre, egy hatalmas mosolyjal párosuló “No”-val válaszolt, így adta tudtunkra hogy hagyjuk békén. Másrészt igyekeztem a minimális szerbtudásomat használni, több kevesebb sikerrel.
Lényeg, megvan a hely. És még bő háromnegyed óra a kezdésig. Vissza a kocsihoz, vissza a klub mellé. Utána egy rövid kis sétálgatás, a belváros gyönyörű, valami elképesztő látvány volt számomra.
A CK13 egy kibaszott oázis, a igaz pálmafák hiányoztak, de a sör jó, a csajok gyönyörűek, jó zene szól, jó a hangulat is. Kezdett a Let's Grow, akikért végülis mentünk.Gyors hardcore-t akartunk, hát megkaptuk. Láttam őket még pár éve, akkor majdnem sikerült lekésnünk, a negyedórás armageddont, most szerencsére ez nem történt meg. Egy iszonyatosan aranyos lány gitározik, márcsak ezért is plusz pont. Nagyon jól, lendületesen játszottak, és valamiért eddig úgyrémlett hogy a banda full edge, ezzel szemben most két tag is sörözött. Valami gáz volt a mikrofonnal az elején, és kicsit talán ez be is zavarhatott nekik, azért tisztességgel aprítottak, az új dalok, nagyon ütnek, talán kicsit kevesebb a blastbeat, és így van húzása. Az utolsó számnál az énekes lement az amúgy nem nagy szinpadról a közönség közé, ekkor körégyültek az emberek, és rögtön odapattant egy a biztonságiak közül, zene leáll egy pillanat alatt, és mondják hogy rendben van, minden oké. És lejöttek a szinpadról. Nem mondom hogy nincs szükség biztosnágiakra, talán csak annyit, hogy egy hardcorepunk buli kicsit más mint egy trottyos rockkoncert, ehhez másképp kéne hozzáállni.
Kinn dumáltunk az átszerelés alatt, gondolván hogy a Fat Prezident jön, akiről én csak annyt tudtam, hogy dallamos. Kidumáltuk a szegedi viccmetál szcénát, meséltünk vicces sztorikat, majd hallottuk hogy valaki kezdett. Egész pontosan az Argies. Biztos besörözve vagy kevésbé fáradtan másképp állunk hozzá, meg elöl azért ment a tánc, csak nekünk volt ez unalmas. Így aztán közös megegyezéssel,két szám után kimentünk vissza dumálni. Majd háromnegyedóra múlva el a disztrohoz, ekkor még mindig ők nyomultak. Mi meg nem vettünk semmit.
Utánuk jött a Fat Prezident. Hát azt hittem valami ugrálós kalipunk lesz. Nem az volt. Már az elején olyan darát lecsaptak, hogy lestem. Az énekes nem egy Téglás Zoli, kétféle dolgot praktizált, vagy telitorokból nyomta az igét, vagy sírt. Ez utóbbi meg nem jött nagyon be. Láttunk egy iszonyat jócsajt, a tegnap este legszebb nője címet ki is osztottam neki. A zenekar meg nem volt rossz, jó ötletek, talán az Ignitehoz tudnám hasonlítani, de ebben sokkal több volt a poppos elem. Mondjuk a vége felé, kicsit már untam, azért az összes szám nagyon egyforma volt. Lényeg hogy volt kraft.
Vége lett a bulinak, az iszonyatjócsaj is eltünt előlünk, így mi is továbbálltunk. Még lófráltunk a belvárosban, mindenfelé üvölt a zene, van hangulata a péntek estének az biztos. A part felé sztorizgattunk, és megvitattuk, hogy az anális szex szerintünk miért is undorító. A Dunapart gyönyörű, és nagyon romantikus a Péterváradi várat nézni a partról, teljes dicsfényében. Mondjuk jobb lett volna ha az iszonyatjócsaj ül mellettem a padon, de sebaj, most így jött ki.
Ha már ott voltunk, kerestünk egy helyi gyorskajádát, pizzát és külön kérésre vega szendvicset majszolva megkerestük a kocsit, és elindultunk haza.
volt, az utolsó SMAB SYSTEM fest! Azt egy garázsban kellett megtartanunk mert a hellyel kis félreértés történt
Igazából nem tudom, hogy milyen hozzáfüznivalóm lehetne ehhez a bandához. Lemezrôl lemezre (amibôl szerencsére nem volt olyan sok, - milyen m
Mindig örülök ha valamilyen új DIY kiadványról/kiadóról hallok. A földalatti média fegyvergyára dolgozik, és bár igaz hogy néhány banda anyaga néha említésre sem méltó, azért az underground zene szartengerébôl néha-néha ki lehet halászni valami izgalmasat, egyedit is.
Sosem felejtem el az osztálytársnôm arcát, amikor hazafelé nagyon aranyos volt, és megkérdezte hogy mit hallgatok akkor éppen. És én ahelyett, hogy mindenféle általa ismeretlen elôadók, stílusmeghatározások felsorolásával bajlódtam volna, egyszerüen csak a fülébe nyomtam a fülest. A hatás persze nem maradt el. És igazából szarul esett amikor azt mondta hogy ez tiszta csörömpölés. Pedig a Torches To Rome szerintem dallamos. Persze nem a szó legnemesebb értelmében.
Lemezkritikákat írni egyszerre hálás és hálátlan feladat, lehet jól csinálni és persze rosszul is, mindenesetre néha eléggé unalmas is tud lenni. Nyilván az ember egy idô utána saját szórakoztatására megpróbálja valamiféle “saját maga állította csapdákba”, kihívásokba terelni magát. Meg amúgyis ki a franc fog meghallgatni egy lemezt csak azért mert odaírom a következô szavakat, neveket: “Ian MacKaye”, “Bad Brains”, “Pixies” és a sort talán a végtelenségig folytathatnánk.(és így most ezen megfontolásból a referenciák említése szándékosan elmarad)
