Lemezkritikákat írni egyszerre hálás és hálátlan feladat, lehet jól csinálni és persze rosszul is, mindenesetre néha eléggé unalmas is tud lenni. Nyilván az ember egy idô utána saját szórakoztatására megpróbálja valamiféle “saját maga állította csapdákba”, kihívásokba terelni magát. Meg amúgyis ki a franc fog meghallgatni egy lemezt csak azért mert odaírom a következô szavakat, neveket: “Ian MacKaye”, “Bad Brains”, “Pixies” és a sort talán a végtelenségig folytathatnánk.(és így most ezen megfontolásból a referenciák említése szándékosan elmarad)
Na persze ezek a szavak – talán a Pixies kivételével - nem kerülhetnek elô, uigyanis a The Thermalsnak ezekhez közük sincs. És ez talán nem is baj. Tudod az a fajta zene, ami kellôképpen ingadozik a kicsit melankolikus, és a vidám dalok határmezsgyéjén, de úgy hogy hangulatilag bármikor be tudjon találni. Tehát vígan el tudsz a hallgatása közben sétálgatni mondjuk a sarki boltba, vagy akár melóba menet is, és nem fog el az az érzés, hogy legszivesebben élve nyúznád meg azt a mocsok szarházi faszt, aki tahó módon eléd tolakszik a pultnál.
Amúgy az egész nem nagy nagyvalami. Mármint zeneileg. És pont ezért a kurvajó. Kevés zaj, poppos, fülbemászó dallamok, fogós dalok. Pont annyi amennyi kell…
A szövegek politikai töltetüek, de nincsenek nagy megfejtések, és úgy mondják meg a tutit hogy az nem klisé szagú. Az alapkoncepció ami köré a dühös dalok témái épülnek az az miszerint Amerikát egy keresztény-fasiszta hatalom irányítja, amelybôl a fôhôs kurvára meg akar szökni. Felvetôdhet a kérdés, hogy ilyen zenei aláfestéssel, minek politizál valaki, azt hagyják meg a Bad Religionnak, meg Chomskynak, de engem ez marhára nem izgat, mert tetszik az ötlet. Ráadásul ha kikapcsolom a szövegértési képességeimet, akkor akár a csillagos égrôl, vagy a nôk bántalmazásáról is szólhatnának a dalok. Azt hiszem akkor is tetszene.
Egy szó mint száz, fasza kis album, ha ráuntál a technikázásra, vagy pedig a sebességhajszából sportot üzô zenekarok vágtájából van eleged, akkor szedd le, hallgasd meg… a többit meg úgyis tudod. (gy.k. vedd meg, nem pedig írd ki DVD-re)